Személyiségzavarok

Személyisége mindenkinek van, ez egy nyilvánvaló tény. Azonban az, hogy pontosan mit értünk ezalatt, már nem olyan egyértelmű. A személyiség tulajdonképpen gyakori válaszoknak és stabil jellemzőknek a mintázata, amelynek segítségével bejósolhatóvá válik viselkedésünk. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy személyiségünk nem képes a változásra. A tapasztalataink, élményeink, a tanulás útján elsajátított ismereteink és a környezettel való interakcióink nagymértékben formálnak minket – vagyis a személyiségünket. Amennyiben tényleg ilyen rugalmas a személyiségünk, hogyan tudnak mégis kialakulni a személyiségzavarok? Milyen fajtái és terápiás lehetőségei vannak?

Mit nevezünk személyiségzavarnak?

A WHO jelenlegi álláspontja szerint egy egészséges személy önálló életvezetésre és örömszerzésre képes, valamint adaptív a társadalomhoz, vagyis elfogadja élethelyzetéből adódó szerepeit és képes más emberekkel együtt, a társadalmi céloknak megfelelően élni. A személyiségzavarral élő emberek esetén gyakran éppen ez a rugalmatlanság hiányzik.

Az egyik legelterjedtebb megközelítés a személyiségzavarok tekintetében, a vonáselmélet, miszerint a személyiségzavarok olyan stabil, rugalmatlan és átfogó viselkedésmintázatokkal jellemezhetők, amelyek nem felelnek meg a kulturális elvárásoknak és ezáltal nagymértékben hátráltatják a személy és a személy környezetének az életét. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy gyakran a személyiségzavarral élő emberek nincsenek tisztában problémájukkal, illetve diszharmónia jellemzi az önmagukhoz és a környezetükhöz való viszonyukat, ezért nem képesek reflektálni saját viselkedésükre. Ez ahhoz vezet, hogy gyakran nem kérnek és nem is fogadják el a segítséget, amely még inkább megnehezíti a környezetében élő emberek számára a hétköznapokat. Általánosságban jellemző még a személyiségzavarokra, hogy elsősorban az érzelmi és az indulati életre vannak hatással, kontrollvesztettség és az empátia hiánya ljellemzi őket.

Mikor alakulnak ki a személyiségzavarok?

A személyiségzavarokra tehát nem betegségként tekint a pszichológia, hanem egyfajta tartós állapotként, mely az élet során változatlanul fennáll. A személyiségzavarok leggyakrabban serdülőkorban, illetve fiatal felnőttkorban mutatkoznak meg, bár bizonyos esetekben a tüntetek már gyermekkorban is jelentkezhetnek. Gyakran a személyiségzavarok más pszichés zavarokkal járnak együtt. A felnőtt emberek 4-15 százaléka él együtt személyiségzavarral.

Milyen fajtái vannak a személyiségzavaroknak?

Korábban a személyiségzavarokat három nagy csoportba osztották, a viselkedésformák alapján.

• A csoport: különös, kirívóan másféle, excentrikus viselkedéssel jellemezhető személyiségzavarok. Ide tartoznak a paranoid, skizoid, skizotip személyiségzavarok.
• B csoport: erre a csoportra az érzelmektől túlfűtött, teátrális viselkedésmódok jellemzők. Ide tartoznak az antiszocioális, borderline, hisztrionikus és a nárcisztikus személyiségzavarok.
• C csoport: az utolsó csoportba azok a személyiségzavarok tartoznak, amelyek félénk, visszahúzódó, szorongó viselkedéssel jellemezhetők. Ide tartoznak az elkerülő, dependens és a kényszeres személyiségzavarok.

Ezzel a csoportosítással azonban több probléma is felmerült. Nehéz volt például különbséget tenni az egyes kategóriákba tartozó személyiségzavarok között, ugyanis a tünetek gyakran átfedést mutattak egymással, ezért gyakran előfordult, hogy a pszichológusok, pszichiáterek félrediagnosztizálták az embereket, vagy akár több diagnózist állapítottak meg egy-egy ember esetén. A férediagnosztizált személyek aztán nem megfelelő kezelésben részesülnek, amely igen nagy veszélyekkel, az állapot romlásához vezethet. Éppen ezért nagyon fontos a megfelelő diagnosztikus kategóriák megalkotása.

A DSM-V kézikönyv – mely a legújabb diagnosztikus kézikönyv, amelyet a pszichológusok és a pszichiáterek alkalmaznak – sok szempontból megújította a diagnosztikus kategóriákat. A legfontosabb újítás, hogy az ,,illeszkedés” elvét alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy a fő típusok (Antiszociális/pszichopata; Elkerülő; Borderline; Kényszerbetegség; Skizotípiás) mentén kell értékelni, hogy a páciens mennyire felel meg az egyes leírásoknak. Ez úgynevezett dimenzionális értékelés, ami azt jelenti, hogy az egyes kategóriák nem kizárólagos jellegűek (vagy borderlineos, vagy nem), hanem egy dimenzió mentén kell elképzelni őket. Az is látható, hogy tízről ötre redukálta a személyiségzavarok fő kategóriáit.

A személyiségzavarok terápiás lehetőségei

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy amennyiben a személyiségzavarok valóban állandó, stabil jellemvonásként kísérik végig az egyes emberek életét, akkor egyáltalán érdemes-e terápiás kezelés keretein belül segítséget kérni.

Természetesen a válasz az, hogy igen, hiszen ahogy korábban is írtuk, a személyiségzavarok nagymértékben hátráltatják az embert a hétköznapi tevékenységeiben, illetve más pszichés zavarokkal is együttjárhat. A terápiás kezelés segít abban, hogy ezekkel együtt tudjon élni az ember és bár a személyiségzavar legnagyobb valószínűséggel végig fogja kísérni az életét, rengeteg változást és fejlődést lehet elérni a terápián keresztül.

A személyiségzavarok nagymértékben különböznek egymástól, így a terápiás kezelésük is különböző. Általánosságban azonban elmondható, hogy mindegyik személyiségzavar esetén a gyógyszeres és a terápiás kezelés együttesen bizonyul a leghatékonyabbnak.

Amennyiben Önnek vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége, forduljon hozzánk bizalommal!

Kiss Dorottya Mária

Források:

• Carver, C. S. & Scheier, M. F. (2006). Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
  Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei-Pszichopatológia. Osiris Kiadó, Budapest.
• Skodol, A. E., Bender, D. S., Morey, L. C., Clark, L. A., Oldham, J. M., Alarcon, R. D.,  Siever, L. J. (2011). Personality Disorder Types Proposed for DSM-5. Journal of Personality Disorders, 25(2), 136–169.

Személyiségzavarokkal foglalkozó szakembereink:

Bognár Vivien (13-21 éves kor között), Dr. Kellermann Mónika,Mendi Rózsa,Péntek Orsolya,Szász Orsolya, Tábit Sarolta, Toma Mónika